ROTTER LAJOS HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLŐ EGYESÜLET. (RLHSE)
ROTTER LAJOS HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLŐ EGYESÜLETAlapítva: 2015________________________________________________________________________ Sportrepülő egyesületet neveztek el magyar híres repülőkről:Kvasz András Sportrepülő Egyesület Békéscsaba,Endresz Görgy Sportrepülő Egyesület Budaörs,Magyar Sándor Sportrepülő Egyesület Bicske,Opitz Nándor Sportrepülő Egyesület Dunakeszi,Császár Károly Sportrepülő Egyesület Kaposvár,Jelky András Repülő Egyesület Baja. Nincs olyan sportrepülő egyesület, mely Rotter Lajos nevet viselné, pedig
volt az, aki 1933-ban felfedezte Hármashatárhegyet és az 1936. évi berlini olimpián pedig világrekordot repült. Az olimpia záróünnepségén ezért a teljesítményéért a vitorlázórepülést felvették az olimpiai sportágak listájára. A második világháború miatt azonban a további olimpiákat nem rendezték meg, a vitorlázórepülést a listáról nem törölték ugyan, mégsem szerepel az olimpiai sportágak között.Elhatároztuk, hogy ROTTER LAJOS HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLŐ EGYESÜLET néven egy új sportrepülő egyesületet alapítunk. Ezzel tisztelgünk Rotter Lajos emlékének.Célunk az is, hogy Hármashatárhegyi Sportrepülőtér visszakapja a működési engedélyét a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól.Mindez még elképzelési szinten van, kérünk minden sportrepülőt és mindazokat, akik nem sportrepülők ugyan, de szimpatizálnak e gondolattal, hogy támogassák törekvésünket.Minden kezdés óriási gondokkal jár. A Fővárosi Törvényszékhez történő bejelentkezés nem probléma, mert ilyen néven más egyesület nem létezik és a tíz főnek kell aláírni. Meg kell szerkeszteni az Alapító Okiratot és azt ugyancsak a Főv. Törvényszékhez kell benyújtani.Mindezek után jönnek az anyagi problémák, melyeket most nem kívánok felsorolni, de szükséges támogatókra találni, akik pénzadománnyal segítik az új sportrepülő egyesület létrehozását, megalakulását és munkáját.Amíg nem rendelkezik az új egyesület bankszámlaszámmal, addig a Hármashatárhegyi Sportrepülésért Alapítványhoz kell elküldeni a pénzadományt, ahol azt elkülönítve kezelik. Az Alapítvány bankszámlája: 11713005-20413260A Rotter Lajos Hármashatárhegyi Sportrepülő Egyesület tiszteletbeli elnökei lennének: Rotter Lajos és Rotter Ervin. A társelnök személyét keressük és jelentkezőket várunk elnöki feladat ellátására, a jelentkezők közül az első közgyűlésen a tagok megválaszják az elnököt.
Idén is indítunk vitorlázórepülő tanfolyamot kezdő növendékek számára. Az első előadás 2015. november 6-én pénteken lesz 18:00-tól. Új helyszínünk: 1012. Budapest, Attila út 135-137. Kosztolányi Dezső Gimnázium Természetesen, aki lemarad az első előadásról, bármelyik pénteken csatlakozhat. A vitorlázó repülésről bővebb információ itt.
A repülőterünkről.
2014. 08. 29. 12:52
SPORTREPÜLÉS HELYETT INGATLANBIZNISZ?
Több mint 2000 aláírás gyűlt már össze a Hármashatárhegyi repülőtér további üzemeltetésének az érdekében, s bár az Magyar Nemzeti Vagyonkezelő nagyon szeretné, bírósági végzés híján egyelőre nem teheti rá a kezét az értékes területre. Környezetvédelem vagy ingatlanbiznisz áll a háttérben?
„HÁRMASHATÁRHEGY 80 ÉVES" című jubileumi ünnepségünkre.
Helyszín: Hármashatárhegy sportrepülőtér. Időpont: 2013. október 12.-én 15 óra. Napirendi pontok: 1. Hármashatárhegy sportrepülőtér története, 2. Kérdésekre - válaszok; a vitorlázórepülésről, a sárkányrepülésről és a siklóernyőzésről. 3. Ki lehet sportrepülő? 4. A vitorlázó repülőgépek megtekintése.
Rendező: Hármashatárhegyi Sportrepülésért Alapítvány. Weboldal: harmashatarhegy.hupont.hu, és hatarhegy.5mp.eu
Dunakeszi Város Önkormányzatának képviselő testülete egy nem szavazattal elvetette azt az indítványt, hogy a repülőtéren 10, azaz TÍZ focipályát kell építeni.
Három nappal ezelőtt jutott el hozzám a PELE Természet, és Környezetvédelmi Egyesületnek az egy repülőteret és az ott hatvan éve működő sportrepülést fenntartani kívánó Petíciója. Azonnal értesítettem Mészáros Lacit azzal javaslattal, hogy az MRSz-nek, mint országos sportági szakszövetségnek is ki kellene állni a Petíció támogatása mellett és önálló indítványt is kellene benyújtani. Azzal válaszolt, hogy a Dunakeszi ügyről még nem kapott információt. Kissé szégyen, hogy egy másik egyesület töri magát értünk. A Hármashatárhegyi Sportrepülésért Alapítvány nevében megfogalmaztam egy levelet, melyben támogatjuk a Petíció benyújtását. A levélben hangsúlyoztam azt is, hogy Dk. Város polgármestere a repülőtérrel kapcsolatban több törvényt is megsértett, sőt a repülések korlátozásával, tiltásával, végül a sportrepülés teljes leállításával és a klubok elköltözésével kapcsolatban kényszerítő intézkedéseket tett Kihangsúlyoztam, hogy a törvények megsértésével megszegi polgármesteri esküjét, az általa alkalmazott kényszerítő cselekmények pedig a BTK 174. §-ába ütköznek, tehát BŰNCSELEKMÉNY. Az Alapítvány leveléből csak néhány mondatot idéztem hangos szóval, de a levélből minden képviselő és résztvevő kapott egy példányt. (A polgármester is!!!!!) Jelen voltak mindkét klubból jónéhányan és cipelték a táblákat a tárgyaló terembe is. Lehetséges, hogy a Petíciónak és Alapítvány levelének köszönhető, hogy megtört a jég és a képviselőtestület a repülőtéren építésre javasolt 10 db, azaz TÍZ darab focipálya megvalósítása ellen szavazott. Egyedül a javaslat benyújtója szavazott igennel. Az MRSz-t nem képviselte senki!!!
Pistabá
Képviselő testületi ülés
Dunakeszi, 2013. július 25. Sokan összejöttünk, hogy tiltakozzunk a repülőtér megmaradásáért. Sokan, olyanok akiket nem is ismerünk, eljöttek demonstrálni, mert szívügyüknek tekintik a repülőtér sorsát. A benyújtott petícióra Erdész polg.mest. helyettes csak annyit tudott mondani, hogy ők a repülőtér további működését fenn kívánják tartani. Jó volt hallani ahogy a környezetvédők nevében Fári János kemény szavakkal kiállt mellettünk. Jó volt hallani, ahogy Dúzs Pista bácsi a törvények betartására szólította fel Dióssit. Jó volt hallani, ahogy Nyíri Márton és még más képviselők is jelezték, hogy nem értenek egyet. Végül a képviselő testület elutasította a 10 focipályáról szóló előterjesztést. Az uszoda-sportcentrum /amire egyenlőre semmi pénz nincs/helyének kijelölése függőben maradt. Szót kapott Nagy Laci, aki a Malév Repülőklub elnöksége nevében kijelentette: a sportrepülés céljára a meglévő repülőtér két-harmada elég, nincs kifogásuk az ellen, hogy az önkormányzat a maradék egy-harmadot egyéb célokra hasznosítsa..... BGy.
RE: Képviselő testületi ülés
Köszönöm Gyuri, már nem tudtam mire vélni, hogy nincs hír. (Órák óta nincs net a táborban, ezért kijöttem egy free wifi helyre, de itt is csak most jött hír J.) Az elutasításnak örülök. Ez egy győzelem úgy nekünk, mint a környezetvédőknek, meg mindenkinek aki az ügy mellé állt. Javaslom a még élő kapcsolatokon keresztül szervezzünk egy közös bulit a repülőtéren. Pl. grillezés, szalonnasütés, stb. ki-ki alapon, hozott anyagból. (Továbbgondolni szabad.) A Nagy Lacit nem értem. Kinek a nevében beszélt? A sajátjában, a vezetőségében, a Malév klubéban? Gondolom a közös egyeztetés erre nem hatalmazta fel!!! Sikerült még az ülésen elhatárolódni? Ha jól gondolom és partizánakcióról (saját, vezetőség, klub) volt szó, hivatalos formában tiltakozni kell ellene és AZONNALI MAGYARÁZATOT KÖVETELNI a történtekről!!! Köszönettel VM
Befejeződött Szolnokon a szervezők és a versenyzők heroikus küzdelme az időjárással. Versenyszabályzatunk 2013-tól érvényes módosításainak köszönhetően mindhárom géposztályban értékelhető lett a III. Pelikán kupa!
Végeredmények:
Vegyes műanyag (vizes) géposztály: Kapuy Gábor (MSE) Márkus Timea (MSE) Diófási Orsolya (Őcsény)
FAI Klub géposztály: Csonka István (Varió SE) Korom Attila (MALÉV) Siket Zsolt (Dunaferr)
Hazai Klub géposztály: Salamon Árpád (Opitz) Bors Gábor (Opitz) Bodzsár András (Alföldi)
A verseny minden résztvevőjének köszönjük a sportszerű kitartást.
darojanos MVSz.
=================================================
Közlemény
Írta: Administrator 2013. június 11.
Első fokon pont került az Opitz Nándor Repülőklub és Dunakeszi Város Önkormányzata vitájának végére: a bíróság szerint ugyanis érvényes a klub 2003-ban kötött használati szerződése, így a városnak további ellenszolgáltatás nélkül biztosítania kell a klub sportolóinak a repülőtér használatát.A per már régóta húzódik: mióta 2011 őszén Dióssi Csaba polgármester - mint most kiderült - jogellenesen felmondta a klub használati szerződését, azóta rendezetlen a helyzet a repülőtéren. A sportolókat közben számos módszerrel zaklatták: megfélemlítési céllal folyamatosan kinn voltak a polgárőrök a repülőtéren (még most hétvégén is, amikor Dunakeszit az áradó Duna fenyegette, a pilóták pedig a homokzsákokat pakolták), és minden héten feljelentések érkeztek a városi rendőrkapitányságra is. Az Opitz klub vezetői remélik, az ítélet után a város vezetése változtat eddigi hozzáállásán, elfogadja a mostani ítéletet, és a jogi út helyett a kétoldalú tárgyalások és a kölcsönös megértés segítségével próbál meg egy közös, jól megtervezett, a klubok érdekeit is szem előtt tartó jövőképet felvázolni a dunakeszi repülőtér számára.Az Opitz klub vezetői nyitottak a tárgyalásokra, ugyanúgy, mint eddig. Most, hogy a bíróság is a klubnak adott igazat úgy gondoljuk, hogy eljött az idő a párbeszédre. A klub vezetői örömmel állnak a polgármester rendelkezésére, mert hiszik: Dunakeszi repülőterét, a magyar sportrepülés fellegvárát csak közösen, együttműködve lehet továbbra is életben tartani.
===========================
A legfiatalabb gyémántos pilóta Magyarországon
Forrás: Ugrósdy Márton IHO2013.5.8 10:15
Siklás száz kilométeren, zuhanás felfelé a termikben.
Egy 21 éves vitorlázórepülő 500-Km-es távja.
Új gyémántkoszorús pilótát ünnepelhettünk néhány nappal ezelőtt: Vámosi Tamás, az Opitz Nándor Repülőklub pilótája alig 21 évesen teljesítette a legmagasabb teljesítményjelvény utolsó feltételét, az 500 kilométeres távrepülést. Tomi teljesítménye azért is figyelemre méltó, mert kiképzésének első felszállása és az F vizsgájának befejezése között csak alig 5 év és 18 nap telt el, és ezzel hazánkban ő lett a legfiatalabb gyémántkoszorús vitorlázópilóta. Tomival a mostani távrepüléséről és a korábbi három gyémántról is beszélgettünk.
A Dunakeszi repülőteret üzemelő Malév Repülőklub az alábbi NOTAM-ot adta ki:
(B0002/13 NOTAMR B0068/12 Q) LHCC/QFAXX/IV/NBO/A /000/999/4738N01909E005 A) LHDK B) 1301021000 C) 1301312359EST E) LHDK AD CAN BE USED ONLY BY VALID CONTRACT WITH AD OWNER. VALID PERMISSION NEEDED PRIOR TO EACH FLIGHT.)
Magyarul, röviden: 2013. január 31.-ig csak az használhatja a dunakeszi repülőteret, aki rendelkezik érvényes tulajdonosi szerződéssel és minden repülés előtt (!!!) érvényes engedéllyel. Figyeljetek erre, mert a NOTAM eddig nem jelent meg a repteret üzemeltető Malév rk. honlapján.
Tegnap, augusztus 13.-án Kapuy Laci sebességi rekordot, Márkus Timi három, mig Pollerman Jucus egy új távolsági rekordot repült 500 km feletti pályákon. A rekordok részletei megtekinthetők a soaringhungary.hu -n, mig a lányok (taszkolatlan) IGC file-jai a Flatland honlapján. Gratulálunk!
darojanos VTSB
=======================================
Bár az időjárás közbeszólt, és a versenyt egy időre fel kellett függeszteni, a 20 ország és 81 indulóból hétfőn Nádas Tamás nyerte a 10. Advanced Motoros Műrepülő Világbajnokság Free programját.
Mivel ez egy önálló világbajnoksági szám, ezért Nádas Tamás elnyerte a motoros műrepülő világbajnoki címet is.
5 értékelt versenyszámmal zárult a Miskolcon sok sok év után újra megrendezett Avas Kupa Területi Bajnokság. FAI Klub géposztályban Nagy Gábor (SZRE) győzött Herczeg Gábor (MÁV) és Paszternák László (BMRK) elött. A Hazai Klub géposztály győztesei Salamon Árpád (Opitz), Csordás Szabolcs (MÁV) és Bodzsár András (ARK) A részletes eredmények elérhetők az MVSz honlapján az Avas Kupa logojáról vagy a SoaringSpotról. Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani a 8 napos verseny remek szervezéséért és lebonyolításáért a Borsod Megyei Repülő Klub tagságának és családjuknak, a Sportbizottság vezetőjének, Dr. Lendváry Csabának és nem utolsó sorban a versenyzőknek sportszerű magatartásukért, amivel lehetővé tették a verseny kiváló hangulatát. Reméljük, hogy a VI. Avas Kupára nem kell ismét éveket várnunk és a hagyomány folytatódik. MVSz Elnökség darojanos
=================================
ÚJ ORSZÁGOS KÉTÜLÉSES VITORLÁZÓREPÜLŐ REKORDOK
Július 2.-án Pollerman Judit és Benke Ilona (MALÉV) Janus C géppel 342,2 km-es deklarált hurok rekordot repültek és ugyanezen a pályán 75,02 km/órás átlaggal megdöntötték a korábbi sebességi rekordot is. Szabadfi Botond (MALÉV) Szűcs Antallal július 6.-án 136,86 km/órás átlaggal sebességi rekordot repült ASH25 E gépével 100 km-es háromszögpályán! Várjuk a folytatást! Friss táblázat az MVSz honlapján.
darojanos VTSB
======================================
Húsz ország 88 pilótája nevezett a 10. motoros műrepülő világbajnokságra,
amelyet július 26. és augusztus 5. között Nyíregyházán rendez meg a Magyar Műrepülő-szövetség. Európából 17 nemzet 70 versenyzőt, míg az afrikai, amerikai és az ázsiai kontinensről egy-egy ország 18 pilótát indít az AWAC (Advanced World Aerobatics Championships) 2012 Hungary viadalon.
A Nemzeti Közlekedési Hatóság 2012. február 27-re tervezett üzembentartás ellenőrzése a Hatóság négy képviselője által, a mai napon történt meg. Az ellenőrzés során leszögezték, hogy döntést nem a helyszínen hozzák meg, hanem a Hatóság központjában, a szakmai vezetés által összegzett tapasztalatok kiértékelését követően. Az ellenőrzés során, 16 megállapítást tettek az üzembentartás működésével, szervezetével kapcsolatban. A megállapítások például olyan kérdésekre terjedtek ki, mint a légijármű biztosítások nyilvántartása, a pilóták megbízása a légijármű használatára vonatkozóan, légijármű üzemidő jelentések gyakorisága és nyilvántartása, elektronikus nyilvántartás bevezetése, illetve a szövetség üzembentartással foglalkozó munkavállalóinak létszáma. A megállapításokat írásban küldik meg, és az üzembentartási engedély kiadásáról is ezen az úton tájékoztatják a szövetséget.
Budapest, 2012. február 27.
Üdvözlettel
Főtitkár
==============================================
Magyar Repülő Szövetség AOP hosszabbító ellenőrzés
Írta: admin
2012. február 16. csütörtök, 17:28
Tisztelt Sporttársak!
Az NKH LH-tól az alábbi értesítést kaptam az üzembentartási engedélyünk tekintetében folytatott közigazgatási eljárással kapcsolatban:
"A Magyar Repülő Szövetség AOP hosszabbító kérelme alapján indult közigazgatási eljárás alapján tájékoztatom Önt, hogy a Nemzeti Közlekedési Hatóság Légügyi Hivatala
2012. február 27-én 09.00 órai
kezdettel kívánja megtartani a AOP hosszabbító ellenőrzését a Magyar Repülő Szövetség Budaörsi telephelyén."
Üdvözlettel,
Simon Sándor
főtitkár
=====================================
MRSZ főtitkári tájékoztató
Írta: Administrator
2012. január 27.
Tisztelt Klubvezetők, Szakosztály vezetők!
A mai napon a Légügyi Hivatal, Hivatalvezető-helyettesével történt telefonos megbeszélésen elhangzottakkal kapcsolatban az alábbiakról tájékoztatlak:
Mónus Úr biztosította a Magyar Repülő Szövetség tagságát arról, hogy a Hatóságnak nem célja a szövetség hátrányos helyzetbe hozása. Számukra is fontos, hogy a szövetség mihamarabb folytathassa felkészülését a versenyszezonra.
Írta: admin
2012. február 16. csütörtök, 17:28
Tisztelt Sporttársak!
Az NKH LH-tól az alábbi értesítést kaptam az üzembentartási engedélyünk tekintetében folytatott közigazgatási eljárással kapcsolatban:
"A Magyar Repülő Szövetség AOP hosszabbító kérelme alapján indult közigazgatási eljárás alapján tájékoztatom Önt, hogy a Nemzeti Közlekedési Hatóság Légügyi Hivatala
2012. február 27-én 09.00 órai
kezdettel kívánja megtartani a AOP hosszabbító ellenőrzését a Magyar Repülő Szövetség Budaörsi telephelyén."
Üdvözlettel,
Simon Sándor
főtitkár
A hivatalvezető-helyettes úr kérdésemre elmondta, hogy a hatóság hiánypótlásában előírtakat amennyiben a szövetség teljesíti, akkor akkor a hatóság, gyorsított eljárásban bírálja el az üzembentartási engedély kérelmünket, és a felfüggesztést megszűntetik.
A hivatalvezető-helyettes úrral megbeszéltük, hogy a szükséges (hiánypótlásban kért) dokumentumokat hétfőn személyesen viszem be a hatósághoz, ami lehetővé teszi az azonnali reagálást, esetleges javítást, amennyiben szükség van rá.
Bízom abban, hogy a hatóság rugalmas, segítőkész hozzáállása lehetővé teszi azt, hogy a jövő hét közepétől várhatóan megkezdhessük a repülést.
Tegnap, 2011.05.12.-én Verebélyi Zoli 5 újabb rekorddal gazdagította az idei év sikerlistáját. Deklarált háromszögpályán 553 km-es repülésével megdöntötte az Országos és Nemzeti 15 m-es rekordokat, mig ugyanezen repülés Szabad háromszögként értékelve 563,4 km, amivel Országos és Nemzeti 15 m-es rekordot ért el, továbbá Országosban megdöntötte az Open rekordot is! Az eredmények előzetesek, hitelesítésük folyamatban, a frissített táblázat megtekinthető a Magyar Vitorlázórepülő Szövetség honlapján, a jobb oldali menüsoron. Gratulálunk! darojanos VTSB
Simon Sándor lett az MRSZ főtitkára
2011. április 27. szerda, 04:20
Az MRSZ Elnöksége az Elnök javaslata alapján Simon Sándor urat nevezte ki az MRSZ Főtitkárának.
======================
===================
Alapítványunkat 159. sorszámon beiktatták az Országgyűlés jegyzékébe.
=======================================
Vigyen el a Kánya!
Elkészült a Rubik R-l8-as Budaörsön
Hamarosan bárki számára valósággá válhat ez a kivánság, hiszen elkészült a budaörsi hangárban az idősebb Rubik Ernő által tervezett R-l8-as Kánya vontatogép.
Remélhetőleg mire az időjárás is megjavul és újra megnyílhatnaka hangárajtók, addigra minden akadály elhárul az elől, hogy a HA-RUF ismét a levegőbe emelkedhessen.
A siker köszönhető a Goldtimer Alapítvány lelkes csapatának és Budaörs Önkormányzatának.
a Magyar Repülő Szövetség 2011. március 20-án 10 órai kezdettel tartandó éves rendes közgyűlésére.
Helyszín: Budaörs Repülőtér
Napirendi pontok:
1. 2011. évi költségvetés elfogadtatása
2. Elnökség választás
3. Új tagok felvétele
4. Egyebek
Amennyiben a közgyűlés 10 órakor még nem lenne határozatképes, úgy azt egy órával később megismételjük, amely az Alapszabály értelmében már létszámtól függetlenül határozatképes.
==================
Az Országgyűlés főtitkárának jegyzéke az országos érdekképviseleti és társadalmi szervezetekről (Házszabály 141.§ (1) bek.)
Európában egyedülálló adótámogatási rendszert dolgoztak ki, ami éves szinten 20 milliárd forintnyi többletforrást hoz a magyar sportnak - jelentette ki Kaposváron az Országgyűlés sport- és turizmusbizottságának elnöke, Bánki Erik.
A hétfőn megszavazott törvény az öt látványsportra, a labdarúgásra, a kosárlabdára, a kézilabdára, a vízilabdára és a jégkorongra vonatkozik. A támogatás egyebek között utánpótlás-nevelésre és infrastruktúra-fejlesztésre fordítható.
Egyenesbe jöhet és a méltó helyére kerülhet a magyar sport - hangzott el a csütörtöki, kaposvári fórumon, amelyen a társaságiadó-kedvezményről szóló törvény került a középpontba.
"Addig, amíg 2010-ben 16,7 milliárd szerepelt sporttámogatásban, addig 2011-ben ez 27,5 milliárdra emelkedett. - mondta Bánki Erik. - Ehhez jön még hozzá a társasági adó, így közel 50 milliárd forintból gazdálkodhat a magyar sport. Az a cél, hogy alakuljon ki a sportgazdaság
Magyarországon, ami az elmúlt húsz évben nem történt meg. A cégek átlátható gazdálkodással rendelkezzenek, és szűnjenek meg azok a színlelt szerződések, amelyek napjainkban borzolják a kedélyeket. Mindenki legális szerződésekkel, tiszta viszonyok között gazdálkodjon." A fideszes politikus hozzátette: akár öt év elég lehet ahhoz, hogy a profi csapatok a szponzori támogatásokból, a jegybevételből, a közvetítési jogokból és az ajándéktárgyak értékesítéséből eltartsák majd magukat Magyarországon - úgy, mint Európa jó pár országában.
A fórumon elhangzott, hogy azok a sportágak sem kerülhetnek bajba, amelyek nem kerültek be ebbe a rendszerbe.
"A Magyar Olimpiai Bizottság - a jövőben egyetlen sportban működő köztestületként - mindenkire szeretne odafigyelni" - hangsúlyozta Molnár Zoltán MOB-főtitkár.
A sportvezetők sokat várnak az új sporttörvénytől is, amelyről a Nemzeti Erőforrás Minisztérium helyettes államtitkára, Szekeres Pál beszélt. A remények szerint az egycsatornás finanszírozási rendszer egyszerű lesz és átlátható.
Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter 2011. január 17-i hatállyal Urbán Györgyöt nevezte ki a Nemzeti Közlekedési Hatóság elnökévé. A tárcavezető a Hatóságnál tett mai látogatása során mutatta be az új elnököt az NKH vezetőinek.
Urbán György elnök úr életrajzát itt tekintheti meg.
A Magyar Repülő Szövetség 2011. január 15-én megtartott vezetőségválasztó rendkívüli közgyűlésén Dr. Kecskeméti Tamást (Aeroklub Farkashegy) választották meg elnöknek, alelnök pedig Jóri Tamás (Malév Repülőklub) lett.
================================================
GYORSHÍR PIPISHEGYRŐL ÉS DUNAKESZIRŐL
Gyöngyös: Eddigi számítások szerint 5 befejezett Gyémánt és 3 befejezett Arany, ezenkívül több 5000 és 3000 feltétel. Dunakeszi: 2 befejezett Gyémánt és 1 befejezett Arany. Részletesebb, pilóták neveit is tartalmazó beszámoló hamarosan! darojanos
=============================================
MEGHÍVÓ
A Magyar Repülő Szövetség Elnöksége Rendkívüli Közgyűlést hív össze 2011. január 15-én 10 órára. Határozatképtelenség esetén a tartalék időpont 2011. január 15. 11 óra.
Helye: 1114 Budapest, Villányi út 11-13. földszinti előadó
Jelöléseiteket kérjük az alábbi jelölőbizottsági tagoknál megtenni, feltüntetve, hogy milyen pozícióra jelölitek a személyt és azt, hogy Ti melyik egyesületnél vagytok tagok.
Kérjük tagszervezeteinket, hogy a Rendkívüli Közgyűlésen küldötteik a szervezetük elnökének, vagy annak helyettesének írásos meghatalmazásával vegyenek részt.
Budapest, 2011-01-03.
Szöllösi László
====================
JÓL INDULT A SZEZON NAMÍBIÁBAN Végre valahol jó idő van! Két nap alatt 4 új Nemzeti rekord született, nem beszélve Varga Sanyi (ARK) 750 km-es diplomájáról. Szabó Péter (ARK) 166,42 km/órával új sebességi rekordot repült 500 km-es hurokpályán Open géposztályban, Hársfalvi Péter (ALBATROSZ) pedig 15 m-es géposztályban 3 rekordot is elért,115,62 km/óra sebességi rekord 500 km-es háromszögön és két távolsági rekord 521,4 km-es deklarált és 548,4 km-es szabad hurok pályán, ez utóbbi alaprekord. (Az értékelés előzetes, hitelesítés alatt.) Az aktuális rekordtáblázat az MVSz honlapján jobbra, mig az IGC file-ok az OLC honlapon megtalálhatóak. További jó időt és eredményes repülést kívánunk! darojanos
==========================================
Zöld mezők és mohó ingatlanosok: sportrepülés a hátsó udvarban
Márványi Péter, 2010. szeptember 17. 09:51
Lesz-e még repterünk? - kérdezik a pilóták. Egyelőre Budaörs megmarad, de a világra szóló eredmények ellenére kevés a támogatás.
A budaörsi repülőtérre hírek szerint szemet vetett a budaörsi önkormányzat, de a telek a XI. kerületé, a Magyar Repülőszövetség pedig a fővárosi önkormányzattal folytatott ígéretes tárgyalásokat a reptér jövőjéről. A szövetség ezt az egy repülőteret kezeli, a többi sorsáról nincs közvetlen információja.
Fejéregyházi László, a szövetség elnöke elmondta: létezik az a kormányrendelet, amely akkor is az eredeti funkciójában tartja egy jó ideig a reptereket, ha azok önkormányzati tulajdonban vannak. Ismeretei szerint Magyarországon még nem szűnt meg repülőtér azért, mert a területet birtokló önkormányzat felparcellázta. De kétségkívül újra és újra hallani ilyen tervekről, a Dunakeszi reptér esetében még temetői hasznosításról is beszéltek, a budaörsire pedig valakik a sokadik bevásárlóközpontot szeretnék elhelyezni.
Külön kérdés a harmincas években épült forgalmi épület és a nagyhangár: mindkettő műemlék, tehát szigorúan védett. Ennek ellenére léteztek ötletek, amelyek szerint a reptér megszűnt volna, és a csodálatos Körépület vaksin nézett volna a reptér helyett egy utcára vagy egy shopping centerre.
A Körépület amúgy nincs túl jó állapotban: azok a cégek, amelyek használták, sorra tönkre mentek, és az a ház, amelyben nemigen laknak, gyorsabban romlik, mint amiben nagy az élet.
A Magyar Repülő Szövetségnek jutó támogatás épp ahhoz elég, hogy a tisztségviselőit kifizesse, egyébként viszontaz egész magyar sportrepülés szinte semmit nem kap, noha más sportágakkal szemben bőven szállítja az eredményeket, az ultralightosok világbajnoki aranyait, a tavaly vitorlázórepülő VB-n szerzett magyar győzelmet, a rekordokat.
Tavaly sikerült kiverekedni, hogy megszűnjön a kötelező reporvosi vizsgálat irreálisan magas díja, de több más dologban - biztosítás, üzemanyagár, frekvenciahasználat, stb. - nem volt sikeres a szövetség lobbija. Most, hogy a sporttal foglalkozó illetékes szakállamtitkár egykori sportrepülő, talán több lesz az esély, de egyelőre az egyébként virágzó és eredményes magyar sportrepülés a hátsó udvarba szorult.
Fejéregyházi Lászlóval, a Magyar Repülő Szövetség elnökével Üzlet az égen című műsorunkban Márványi Péter beszélgetett.
Eddigi számítások szerint 5 befejezett Gyémánt és 3 befejezett Arany, ezenkívül több 5000 és 3000 feltétel.
Dunakeszi:
2 befejezett Gyémánt és 1 befejezett Arany. Részletesebb, pilóták neveit is tartalmazó beszámoló hamarosan!
darojanos
A HULLÁMTÁBOR
értékelt eredményei:
2011.02.05-06
Országos abszolút magassági rekord: Nagy Tibor(MALÉV) 8750 m hitelesítés alatt
Befejezett Gyémántkoszorúk: Vámosi Miklós(Opitz) 6249 m Deák Zoltán(Opitz) 7183 m Filemon Edina(Esztergom) 5058 m Szauer Zsolt(Debrecen) 5174 m
Befejezett Aranykoszorúk: Vámosi Tamás(Opitz) 6045 m Bauer Mátyás(Pécs) 3414 m Vass Tamás(Bcsaba) 3400 m
Gyémánt és Arany feltételek: Nagy Tibor(MALÉV) 7632 m Vámosi Tamás(Opitz) 6045 m Murányi Péter(Pécs) 5381 m Bauer Mátyás(Pécs) 5321 m Siket Zsolt(Dunaferr) 5566 m Csordás Szabolcs(MÁV) 3522 m Fényi István(Opitz) 3734 m